Bővíti magyarországi piacát a Nespresso, amely vállalta, hogy 2022-re a vállalat kávéi teljesen karbonsemlegesek lesznek, a fenntarthatóságot pedig a termelési lánc egészére kiterjesztik.
Megváltoztak Magyarországon a kávéfogyasztási szokások, nő azoknak a köre, akik otthonaikban is szeretnének a kávéházakban kaphatóhoz hasonló kávét fogyasztani – mondta Alberto Vercelli, a Nespresso Magyarország vezetője egy online rendezvényen. Ezért döntött úgy a cégük, hogy a magyar piacon is bevezetik a 25 országban már évek óta forgalmazott, innovatív technológiával működő kapszulás kávéfőző gépüket, és a hozzátartozó 27 fajta kapszulát.
A Nespresso újrahasznosítási programjában egyebek közt azt vállalta, hogy 2021 végére az összes Original kávéját 80 százalékban, illetve az összes Vertuo kávéját 85 százalékban újrahasznosított alumínium felhasználásával készült kapszulákba csomagolja, 2022-ben pedig már minden csésze kávéja karbonsemleges lesz.
A lausanne-i székhelyű Nespresso 82 országban van jelen, több mint 13 900 munkavállalót foglalkoztat, akiknek mintegy 60 százaléka vevőkiszolgálással foglalkozik. Magyarországon 8 Nespresso Boutique, illetve Mini Boutique egységgel működik, emellett online, mobilalkalmazásban és telefonos ügyfélszolgálaton keresztül is értékesít.
A Nespresso a svájci központú Nestlé márkája. Globális kiskereskedelmi hálózata 2020-ban több mint 816 boutique egységből állt, 2018-ban mintegy 13,3 milliárd svájci frank nyereséget könyvelhetett el. Az elmúlt hat évben mintegy 500 millió svájci frankot költött arra, hogy a fenntarthatósági céljait teljesítse. Fontosnak tartják a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. Ennek érdekében többmillió fát is ültetnek a kávétermő területeken.
forrás: MTI.hu 2021. április 6.
fotó: nestle-nespresso.com