A belga tulajdonú zöldségfeldolgozó Sugo Food Kft. 5,4 milliárd forintból háromelemű beruházást, első ütemben új tortilla chips gyártóüzemet valósít meg bajai székhelyén. A fejlesztéshez a magyar kormány 1,7 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Baján.
Szijjártó Péter elmondta: az élelmiszeripar remekül helytállt a világjárvány idején. A magyar élelmiszeriparban működő vállalatoknak és dolgozóiknak köszönhetően Magyarországon semmilyen ellátási probléma nem adódott, sőt a tavalyi év első 10 hónapjában további 8 százalékkal tudott növekedni az ágazat teljesítménye, és ma már 147 ezer embernek biztosítanak megélhetést az élelmiszeripari vállalkozások – fogalmazott a miniszter.
Kiemelte: a belga vállalatcsoport a mostani beruházással új közép-kelet-európai gyártóközpontot hoz létre Magyarországon.
A vállalat a termelés során felhasznált alapanyagokat a dél-alföldi mezőgazdasági termelőktől szerzi be. A fejlesztések tehát újabb kereseteket jelentenek a helyi gazdálkodók számára – fűzte hozzá.
Emellett a kapacitásbővülés és a “rágcsálni valók” iránti keresletnövekedés azt eredményezi, hogy az itt előállított termékek 60 százalékát már a külső piacokon fogják értékesíteni – sorolta.
A tárcavezető emlékeztetett, ritkán tapasztalni belga tulajdonú cégek hazai fejlesztését, ugyanakkor a belga vállalatok már több mint 500 milliárd forintnyi beruházással rendelkeznek Magyarországon.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, a világjárvány az egészségügyi mellett rendkívül komoly gazdasági kihívásokat hozott, ebből fakadóan a magyar államnak az is feladatává vált, hogy megvédje a járvány miatt veszélybe került munkahelyeket.
Emlékeztetett, az a stratégiai döntés született, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliséggel szembeni harcot finanszírozza a magyar kormány. Ebben a küzdelemben pedig azok a Magyarországon működő vállalatok váltak szövetségeseivé, amelyek kormányzati támogatással ebben a nehéz időszakban is a beruházás és fejlesztések mellett döntöttek – tette hozzá.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az elmúlt hetekben és hónapokban 1434 vállalat összesen 1676 milliárdnyi beruházását indította el Magyarországon.
Yves De Vinck, a Sugo Food Kft. tulajdonos-ügyvzető igazgatója elmondta: beruházásuk “befektetés a jövőbe”. A bajai cég 2019-es megvásárlását követően 1 millió eurós befektetéssel sikerült életben tartani az üzemet és egyúttal 150 ember munkahelyét megtartani.
Hosszútávú stratégiaként a Sugo Food Kft. tulajdonosa, a belga Roger & Roger csoport a 2020 és 2024 közötti időszakban egy 16 millió 500 ezer euró értékű, háromelemű beruházás során új tortilla chips gyártó-csomagoló üzemet, zöldség fagyasztósor- és fagyasztott termék-portfólióbővítést, valamint új fagyasztó raktárépületet valósít meg bajai székhelyén.
A fejlesztés első fázisa, a 6 millió euróból kialakított és 50 új munkahelyet teremtő tortilla chips gyártóüzem februárban kezdi meg a működését.
Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette: köszönhetően az itt gazdálkodók szorgalmának és munkájának, a bácskai térség mindig is az ország egyik legnagyobb éléskamrája volt. Megélhetésük, és a bajai Sugo Food Kft.-nél dolgozó több mint 100 munkavállaló és családja szempontjából is fontos volt, hogy ez az élelmiszeripari vállalkozás talpra álljon és megerősödjön.
A vállalat tájékoztatása szerint, a Sugo Food Kft. elődje 1966-ban kezdte meg működését az állami tulajdonú “Mirelit” egyik gyáregységeként. A vállalat több tulajdonosváltáson is átesett, legutóbb 2019-ben. A belga érdekeltségű Greenyard vállalat ugyanis 2019-ig Greenyard Frozen Hungary Kft. néven üzemeltette a céget. A tulajdonosváltás hátterében a 2018-ban kirobbant európai lisztéria-botrány állt. A Roger & Roger 2019 májusában vásárolta meg az akkor éppen bezárás előtt álló bajai üzemet.
A Roger & Roger egy snack-gyártó vállalat, amely 1999-ben alakult. A társaság a Dick-család tulajdona, akik a belga élelmiszeriparban fontos szerepet játszanak. A cég 2019-ben elért árbevétele konszolidáltan 158,76 millió euró volt, a foglalkoztatottak 2019-es záró létszáma 309. 2020 első 9 hónapjában a Roger & Roger bevétele 126,06 millió euró volt, a foglalkoztatottak létszáma pedig ugyanezen időszakban 326 volt.
forrás: MTI.hu 2021. január 11.