Magyarországról egyedüliként a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mérnöki Kara vehet részt az EIT Food Consumer Engagement Labs nemzetközi élelmiszeripari projektben – közölte az SZTE az MTI-vel kedden.
A kar 6 ezer euró támogatást kap novemberig, hogy a többi 9 európai egyetemmel élelmiszeripari innovációkat és azok fogyasztói megítélését vizsgálhassa a legnagyobb európai élelmiszeripari innovációs együttműködés, az EIT Food program keretében. A résztvevők emellett feltárják a regionális élelmiszeripari vállalatok, a kereskedők és csomagolóanyag-gyártó cégek innovációs tevékenységét – írták.
A közlemény a projektet magyar szempontból azért nevezi jelentősnek, mert a belföldi fogyasztók általában konzervatívak, és fontos megérteni, hogy milyen élelmiszeripari fejlesztéseket fogadnak el. A EIT Food Consumer Engagement Labs egyik legfontosabb célja éppen az, hogy közvetlen kapcsolatot teremt a fejlesztések résztvevői és a fogyasztók között – tették hozzá.
Az SZTE Mérnöki Kara nem először dolgozhat nemzetközi élelmiszeripari fejlesztésekben. Korábban az EIT Food Foresight, vagyis az élelmiszergazdasági előretekintési tanulmány elkészítésében vettek részt, majd az EIT Food Hackatlon élelmiszeripari digitalizációs verseny első két díját nyerték el – olvasható a közleményben.
forrás: MTI.hu 2021. április 6.