Érdekességek
Kezdőlap > Actuality > Száz új munkahelyet teremt az Edelmann 3,15 milliárd forintos beruházása
ActualityAuxiliary materialEventsPackagingPackaging material

Száz új munkahelyet teremt az Edelmann 3,15 milliárd forintos beruházása

Az Edelmann Hungary Packaging Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatója

A német Edelmann magyarországi leányvállalata, az Edelmann Hungary Packaging Zrt. 3,15 milliárd forint beruházással bővíti zalaegerszegi csomagolóanyag-gyártó üzemének kapacitását.

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, a 100 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 786,9 millió forint támogatást ad.
Új gépeket, a többi között nyomda- és ragasztógépet állítanak termelésbe, a fejlesztésnek köszönhetően a vállalat bővíteni tudja termékpalettáját – ismertette Czirkl György, a magyar leánycég ügyvezető igazgatója.
Szijjártó Péter elmondta, hogy az Edelmann 2010 végén vásárolta meg a zalai nyomdát, abból nőtt ki az a csomagolóanyagipari gyár, amely ma már a csoport 16 globális gyárának egyike, a mostani beruházás nyomán pedig a vállalatcsoport második legjelentősebb gyárává lép elő. A zalaegerszegi gyárban többek között a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, a higiéniai szegmensben piacvezető vállalatok számára gyártanak kartondobozokat. A vállalat árbevétele az idén október végére meghaladta a tavalyi egész évit, a Zalaegerszegen előállított termékek több mint 30 százalékát exportálják, ami mutatja a gyár nemzetközi versenyképességét – ismertette Szijjártó Péter.

Az Edelmann Hungary Packaging Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatója
Budapest, 2017. november 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Czirkl György, az Edelmann Hungary Packaging Zrt. ügyvezető igazgatója koccint a német Edelmann magyarországi leányvállalata zalaegerszegi csomagolóanyag-gyártó üzemében történő kapacitásbővítésről tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. november 6-án. Balról Vigh László, a Fidesz országgyűlési képviselője. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A kormány a regionális támogatásintenzitás maximumában, 25 százalékban állapította meg a támogatást, mert a délnyugati térség fejlesztése a magyar gazdaság stratégiai fókuszában áll. Az Edelmann zalaegerszegi beruházása teljes mértékben egybevág a magyar gazdasági stratégiával, amely szerint a megteremtett munkahelyek számánál most már fontosabb a munkahelyek hozzáadott értéke. Olyan nagy értékű modern gépek érkeznek a gyárba, amelyekkel a vállalat teljesítménye jelentősen nőni fog, és a technológiai színvonal is jelentősen javul – mondta a miniszter.
Kitért arra is, hogy Magyarországon több mint 6000 német vállalat működik, amelyek több mint 300 ezer embernek adnak munkát. A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából jó hír, hogy az itt működő német vállalatok bíznak Magyarországban. A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint ugyanis a válaszadók több mint kétharmada tekinti jónak az itteni üzleti működési környezetet, ami 2005 óta a legmagasabb arány. A válaszadók 56 százaléka jelezte, hogy növelni szeretné beruházásait, 61 százalékuk pedig, hogy emelné a létszámot – idézte fel a miniszter.
Elmondta, hogy Magyarország legfontosabb gazdasági partnere Németország. A magyar külkereskedelem 22 százaléka Németországgal zajlik, a német-magyar kereskedelmi forgalom a tavalyi rekordforgalom után idén az első nyolc hónapban is 9 százalékkal nőtt. Mindez nagyon jó alapul szolgál arra, hogy a teljes magyar export év végére elérje a 100 milliárd eurót – fűzte hozzá. A miniszter szerint a bejelentett beruházás közel visz ahhoz is, hogy a tavalyi 71 külföldi beruházás után ezen a téren is újabb rekordot érjen el idén az ország. A német vállalatok ebben nagy szerepet játszanak, a Magyarországon jelen lévő külföldi működőtőke állomány 28 százaléka Németországból származik – jelezte Szijjártó Péter. Hozzátette, jelenleg is 24 olyan beruházásról tárgyalnak, amelynek a végén német tulajdonosok állnak.
Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a tájékoztatón elmondta, hogy Zalaegerszegen három év alatt 3100 munkahely létesült. Míg hét évvel ezelőtt 12,7 százalék volt a városban a munkanélküliségi ráta, most 2,7 százalék. Ezren keresnek jelenleg munkát, míg a kínált munkahelyek száma 1500.
A képviselő beszámolt arról is, hogy a város 18 pontos programcsomagot fogadott el, ennek keretében 2018-ban mintegy 600 millió forintért munkásszállásokat építenek, kedvezményes telkeket bocsátanak rendelkezésre, kamattámogatást nyújtanak. Erre azért is szükség van, mert elkezdődött a 42 milliárd forintos elektromos és autonóm autók tesztelésére alkalmas tesztpálya építése. Az első ütemét a tervek szerint jövő tavasszal adják át, már három gumigyártó jelezte, hogy szeretne ott tesztelni. A szomszédos 200 hektáron 20-30 cég szeretne letelepedni, ha így lesz, a város mintegy 4 milliárd forintos helyi iparűzési adó bevétele jelentősen emelkedni fog. Vigh László a közlekedési fejlesztések közül kiemelte a Zalaegerszeget az autópályával összekötő 2×2 sávos, 176 milliárd forintos beruházási költségű autóút megépítését is.

forrás: mti.hu 2017.11.06

fotók: MTI fotó Balogh Zoltán